Hívás most!

Vendégkönyv

Egy théta kezelés után:

Szia  Ágnes !

Múlt héten szombaton találkoztunk. Szeretném elmondani, hogy éltem meg a 72 órát. Mikor hazafelé tartottam, a visszaúton többször volt sírási késztetésem, majd később felhőtlen jó hangulatom, a következő napokban közönyös, azt hiszem a legjobb szó arra amit éreztem, közben régebbi emlékek jutottak eszembe. Most értettem meg azt, hogy szeretni magam 🙂
Aztán megértettem azt is, hogy miért vagyok olyan, amilyen, és miért dolgozom mindig sokat. Nem tudok tétlenül élni. Ezt is a gyerekkorommal tudom összefüggésbe hozni, mert azért, hogy ne veszekedjenek velem, mindig próbáltam dolgozni, segíteni, hogy jó legyek, hogy szeressenek. Én úgy éltem meg, hogy nem magamért szerettek, hanem azért, amit csinálok. Ez a mai napig végigkísér az életemben, soha nem én vagyok a fontos, hanem a kapcsolataim és amihez értek, és csak addig van szükség rám, amíg megteszem azt, amiben a segítségemet várják.
Van mit tanulnom, és köszönöm, hogy részese lehettem ennek a találkozónak. Felültudok emelkedni azokon az embereken, akik fájdalmat okoztak az életemben. Munkahelyemen is jobb a légkör. Valamilyen szintem megváltozott az életem, gyakorlom a reggeli pozitív köszöntést, és próbálok pozitívan gondolkodni.

Ha lehetőséget adnál még kezelésre, szívesen  jelentkeznék rá.

Mindent köszönök.
Kati

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


  • Szolári Ágnes kineziológus Heves megye
  • Facebook

  • Idézet

  • Kapcsolat